Egy különleges éjszaka a térképek jegyében

2019.06.22

Történetében először a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálat részt vett a múzeumok éjszakája rendezvénysorozatban. A katonatérképészet szakmatörténeti múzeuma a várt sikerrel kápráztatta el az ide látogató közönséget.

A közel száz résztvevő az éjszaka során betekintést nyert az idén 100 éves önálló magyar katonai térképészet különleges, magas színvonalú szakmai gyűjteményébe, a térképkészítés műhelyének történetébe. A látogatók megismerkedtek a világhírű magyar szakemberek munkásságával, élet- és munkakörülményeivel, a térképkészítés eszközeivel, dokumentumaival. Az este folyamán kiemelt szerepet kapott Dr. Plihál Katalin, az Országos Széchényi Könyvtár Térképtárának egykori vezetője, aki a Lázár-térképről tartott előadást.

Dr. Plihál Katalin előadása a múzeumban
Dr. Plihál Katalin előadása a múzeumban

A vendégek körét gazdagították neves térképész szakemberek leszármazottai, így vitéz Somogyi Endre altábornagy a Térképészeti Intézet egykori parancsnokának unokái, továbbá Velősy Béla szertári őrnagy, országos cserkészvezetőnek, a Természetjárás, ​térképismeret című könyv írójának lánya. A tárlatvezetésen jelen volt Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredes asszony, az NKE HHK Műveleti Támogató Tanszék tanára, valamint honvédségi dolgozók és családjaik. Nagy örömmel fogadtuk a civil térképészek érdeklődését is a szakmatörténeti múzeumunk iránt.

Velősy Béla lánya, Velősy Zsuzsanna (jobbra) és Szenttamassy Katalin, geodéta (balra)
Velősy Béla lánya, Velősy Zsuzsanna (jobbra) és Szenttamassy Katalin, geodéta (balra)
vitéz Somogyi Endre altábornagy unokája, Dr. Máthé András és lánya
vitéz Somogyi Endre altábornagy unokája, Dr. Máthé András és lánya
Siposné prof. Dr. Kecskeméthy Klára ezredes asszony (balra) és vitéz Somogyi Endre altábornagy unokája, Mártonné Máthé Kinga (jobbra)
Siposné prof. Dr. Kecskeméthy Klára ezredes asszony (balra) és vitéz Somogyi Endre altábornagy unokája, Mártonné Máthé Kinga (jobbra)
Bálint Antónia műsorvezető egy korabeli berendezésű topográfus szobában
Bálint Antónia műsorvezető egy korabeli berendezésű topográfus szobában

A rengeteg pozitív visszajelzés alapján az esemény sikeresen zárult. A látogatók sok élménnyel gazdagodtak, a térképész szakma történetének ismereteivel gyarapították tudásukat. Terveink szerint az idei Múzeumok Éjszakájával egy új hagyomány vette kezdetét a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálatnál.

Rádler Mária törzszászlós tárlatvezetés közben
Rádler Mária törzszászlós tárlatvezetés közben

Szöveg: Kovács Mónika Eszter hadnagy

Fotók: Rádler Mária törzszászlós